Csorvás Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Csorvás központjában, a 47-es számú főút mellett lévő
Szabadság téri Liget Büfé épületének bérleti jogviszony alapján történő, cél szerinti hasznosítására.

A bérleti jogviszony lehetséges kezdő időpontja: 2020. március 1.

Bővebben: Pályázati felhívás

Tisztelt Lakosság!

A 2020. január 27-én megtartott közmeghallgatásról és az azt követő testületi ülésről készült felvétel egy hónapig volt látható.

Csorvás Város Önkormányzatának Óvodája és Bölcsödéje                            

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Csorvás Város Önkormányzatának Óvodája és Bölcsödéjeóvodapedagógus

munkakör betöltésére.

Bővebben: Álláshirdetés

Tisztelt Hölgyem/Uram! futók k

Evanics Brigitta, 41 éves, 3 gyermekes édesanya, dolgozó nő, amatőr futó vagyok. 2 lelkes társammal, barátnőmmel, nagy fejszébe vágtuk fejünket 2019 év elején. Elhatároztuk, hogy a településre, ahol élünk, s sportolunk, Csorvásra, futópályát szeretnénk megvalósítani. Ennek érdekében tavaly megrendeztük az I. Csorvási Hérics Futás nevezetű futóversenyünket, ami nem várt, óriási sikert hozott számunkra is.

Bővebben: I. Csorvási Hérics Futóbál

Csorvási Polgármesteri Hivatal                        

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Csorvási Polgármesteri HivatalPénzügyi és Gazdasági Iroda vezetője munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Bővebben: Álláshirdetés

Csorvás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ertekezlet
2020. január 27-én (hétfőn) 17:00 órai kezdettel

K Ö Z M E G H A L L G A T Á S T  tart.

A közmeghallgatás helye: a Művelődési Ház színházterme. /5920 Csorvás, Petőfi Sándor u. 12./

Bővebben: meghívó

Tisztelt Ingatlanhasználók!

Békés megyében az ingatlanhasználók által kötelezően igénybeveendő hulladékgazdálkodási közszolgáltatást a DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. látja el.

FONTOS VÁLTOZÁS!

2020 évben Csorvás település esetében változott a SZELEKTÍV gyűjtési nap.

SZELEKTÍV: péntek helyett a hónap negyedik CSÜTÖRTÖKE

Bővebben: Hulladékgyűjtés rendje

udvozlo

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatalban dec. 23-tól 2020. január 1-ig igazgatási szünet lesz.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a képviselő testület ülésének közvetítésében
rajtunk kívülálló technikai hiba miatt a hangminőség nem megfelelő!

A jövőbeni testületi ülések technikai feltételeinek kialakításán dolgozunk, addig is türelmüket és megértésüket kérjük.

39. oldal / 82

Vissza felülre