A közérdekű adat megismerése iránt bárki szóban, írásban vagy elektronikus úton igényt nyújthat be. Az igénylő a közérdekű adat megismerése iránti igényét írásban benyújthatja az általa írt igénylés formájában.

A benyújtott igényeket a jegyző a beérkezett igénybejelentő lap alapján teljesíti.

A szóban benyújtott igényről a jegyző jegyzőkönyvet készít, majd a jegyzőkönyv alapján, a kérelem felülvizsgálata után teljesíti az adatszolgáltatást. A közérdekű adat megismerésére irányuló igényeket elektronikus úton a pmh@csorvas.hu e-mail címre lehet benyújtani.

A kérelmező igénylésében köteles az általa igényelt közérdekű adatot konkrétan megjelölni.

A közérdekű adat megismerésére irányuló kérelemnek a szervezet az igény tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.

A szervezet a közérdekű adatot tartalmazó adatbázisról történő másolat készítéséért – legfeljebb az azzal kapcsolatban felmerült mértékig terjedően – költségtérítést állapíthat meg.

A fizetendő költségtérítés összegét az igénylő kérésére előre közölni kell. A nagyobb terjedelmű – 50 A/4-es oldalt (25 lap) vagy afeletti oldalszámú másolat esetén a költségtérítést előre meg kell fizetni.

 

Ha a dokumentum az igénylő által  nem megismerhető adatot tartalmaz, a másolaton ezen adatokat felismerhetetlenné kell tenni.

Az igénylő által kívánt technikai eszközzel, illetve módon kell eleget tenni a közérdekű adatigénynek - amennyiben az aránytalan költséggel nem jár.

 

Amennyiben az adat valamilyen okból nem adható ki az igény teljesítésének megtagadásáról - indokaival együtt - 15 napon belül a közérdekű adatigény beérkezett módján (posta levél, email) értesíteni kell az adatigénylőt. 

Ha a a közérdekű adatra vonatkozó igényt nem teljesíti a hatóság, az igénylő az erre vonatkozó jogszabályoknak megfdelelően – az elutasítás kézhezvételét követő 30 napon belül - bírósághoz fordulhat.

A megtagadás jogszerűségét és megalapozottságát a a közérdekű adat kiadását megtagadó (hatóság)  köteles bizonyítani. A fenti rendelkezések nem alkalmazhatók a külön törvényben szabályozott adatszolgáltatásokra.

Vissza felülre