felkiallto jel doltTisztelt Lakosok!

Befejeződtek a Kossuth utca Bajcsy-Zsilinszky utcától a Vörösmarty utcáig tartó szakaszának felújítási munkálatai, amelynek köszönhetően a Kossuth utca 687 méteres szakaszára új aszfaltréteg került. A beruházás a Belügyminisztérium által finanszírozott pályázati forrásból, valamint önkormányzati önerőből valósult meg.

A 47-es számú főutat tehermentesítő Kossuth utca fel nem újított szakaszára a jövőben újabb pályázati lehetőséget keres az Önkormányzat, hogy teljes hosszában megújulhasson ez a nehézgépjárművek által is sűrűn használt, forgalmas utca.

A beruházás után kötelezően megvalósítandó műszaki ellenőrzés folyamatban van, az útszéleket érintő padkázási munkálatok, és az esetleges műszaki hiányosságok pótlása a közeljövőben fog megvalósulni.

Felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a Kossuth utca és a Vörösmarty utca kereszteződésében lévő csatorna fedlap az aszfaltozás során nem került kiemelésre,  ennek az út felszínével egy szintbe hozása még szeptember hónapban meg fog történni. Addig is kérem az arra közlekedőket, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a kereszteződésnél a forgalom elől jól látható módon lezárt területre.

Tisztelettel:

Baráth Lajos polgármester

Vissza felülre